2013. március 3., vasárnap

2.rész

Sziasztok! 

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog. Arra kérnélek titeket, hogy írjátok meg komiban, hogy mit gondoltok a részről, köszönöm :)

Már 11 is elmúlt mikor felkeltem, Kimi még aludt, ezért gyorsan összedobtam egy kis reggelit. Már a tányérokra raktam a rántottát mikor Kimi lejött.
-Reggelt -ült le az asztalhoz, majd elkezdte enni a reggelit
-Neked is Kimster. Mára mit terveztél? -ültem le vele szemben
-Délután jön Toni és Jesse, pár napot itt lesznek, meg jönnek velünk a futamra, aztán ennyi.
-Akkor ebből ivászat lesz -gondoltam Kimi két barátjára, akikkel már eléggé sokszor buliztam én is.
-Lehet -mosolyodott el ő is majd folytatta a reggelit.
A délelőtt nyugisan telt, Kimi elment a két srác elé, én meg vettem egy jó meleg fürdőt. Majdnem elszundítottam mikor hallottam, hogy egy autó fékezett a ház előtt. Kiszálltam a kádból, majd felvettem a szükséges ruhákat és lementem a nappaliba. Már a lépcsőn hallottam a három srác nevetését, ha ők egyszer összeszabadulnak, ott kő kövön nem marad...
A konyhában találtam rá a három jó madárra, de először nem vettek észre, ezért megszólaltam.


-Nahát, már észre se vesztek fiúk? -azonnal odafordult mind a három srác.
Toni mosolyogva jött oda hozzám és ölelt meg.
-Lena, de rég láttalak, megnőttél -adott két puszit majd elengedett
-Lena Lena Lena, Kicsi Lena -vigyorgott rám Jesse, majd ő is megölelt -Vagy talán nem is olyan kicsi? -kérdezte, mire gyengéden fejbe csaptam.
 -Jesse, vigyázz magadra, mert a húgom kicsinál téged -nézett ránk Kimi vigyorogva.
-Nem félek én egy kislánytól -nyomta meg a kislány szót amiért eléggé csúnyán néztem rá, de ő csak tovább vigyorgott. 
-Na jól van gyerekek, elég legyen -nézett ránk Kimi -Kéne ennünk valamit nem?
-Egyet értek, már éhen pusztulok -bólogatott Toni is, és mind a három srác rám nézett
-Felejtsétek el, én nem főzök -tettem fel a kezeimet -Csak mert nő vagyok, még nem kell mindig nekem főznöm.
-Nők -forgatta meg a szemeit Kimi, majd elővette a telefonját és tárcsázni kezdett.
-Most kit hívsz? -kérdezte Jesse
-Rendelek pizzát, a szokásos mindenkinek jó lesz? -nézett ránk, mire mind a hárman bólogatni kezdtünk.
Amíg Kimi telefonált mi bementünk a nappaliba.
-Na és hogy van a lovagod Lena? -kérdezte Toni
-Ő már nem a lovagom...öhm, szakítottunk..
-Mi? -nézett rám Jesse -Miért?
-Ez hosszú történet, és nem is fontos.
-De... -ellenkezett Jesse, de ekkor Kimi jött be
-Na, a pizzák megrendelve, addig játszunk? -kérdezte a fiúkat, mire mind a ketten bőszen bólogattak, és elkezdtek játszani egy autós játékkal. Én addig a szobámba mentem, kicsit egyedül kellett lennem... Senkinek se meséltem arról, hogy miért is szakítottunk Carlossal...és ez egy ideig így is fog maradni..remélem minél tovább...


A délutánunk jól telt, sokat nevettem a srácokkal, hihetetlen figurák. Nem is akartak elengedni aludni, ezért 11-ig beszélgettem velük. Próbáltam aludni, de nem ment...megint előjöttek a rémálmaim...Hajnalban is erre keltem, folyt rólam a víz, és reszkettem..Miután megnyugodtam lementem a konyhába inni valamit, de már volt ott valaki...
-Hát te? -nézett rám Jesse miután a hűtőhöz mentem.
-Felébredtem és lejöttem inni valamit, és te? -ültem le mellé
-Én is. Tudod, hiányoztál -nézett a szemeimbe
-Te is, azért 3 év hosszú idő...
-Sose értettem, hogy mért mentél itt...és mér pont Mexikóba...lett volna egyetem sokkal közelebb is...
-Tudom, de kellett nekem egy kis egyedüllét, távol mindentől... -hajtottam le a fejem, nem akartam a szemébe nézni..
-Főleg tőlem igaz?
-Jesse, ezt hagyjuk. Ami volt annak vége, régen volt, felejtsük el kérlek -néztem rá, mire bólintott
-Rendben Lena...de erről még fogunk beszélni, jó éjt -állt fel, majd a szobája felé ment
Bűntudatom volt amiért ezt mondtam neki, de ennek így kell lennie...


A napok csak teltek, míg elérkeztünk a Maláj Nagydíjhoz, már szerdán odautaztunk. Amíg Kimi elfoglalt volt a srácokkal felfedeztük a környéket. Szerettem őket, már kiskorom óta jóba voltam velük, aminek a legjobban Kimi örült.

-Toni, ne, engedj már el -visítottam a szálloda medence részénél, ugyanis a drágalátos Toni be akart dobni a vízbe
-Bocs Lena, de ezt muszáj -nevetett, majd bedobott a vízbe Jesse mellé aki végig nevette a jelenetet
-Neked ez vicces? Adok én neked.. -mondtam, majd belenyomtam a fejét a vízbe
-Ezt nem kellett volna.... -tudtam, hogy itt baj lesz, ezért próbáltam gyorsan elúszni, de késő volt, elkapott...
-Jesse, ne, ne -próbáltam védekezni, de már késő volt, benyomott a víz alá
-Ezt..még...megkeserülőd... -néztem rá csúnyán, mire felnevetett és hátulról megölelt.
-Naa, ne haragudj oké? -nézett rám aranyosan, majd adott egy puszit a fejemre
-Hééj, Sebastian -kiabált mellettünk Toni, mire odakaptam a fejemet. Sebastian állt ott, és eléggé furán nézett, nem tudtam mire venni, de azért mosolyogva odamentem hozzá
-Sziaa -akartam adni neki 2 puszit de elhúzódott -Van valami baj?
-Nem..nincs, csak most sietek. Sajnálom, sziasztok srácok -intett a fiúknak majd el is ment
Nem értettem a viselkedését..Múltkor még annyira kedves volt, most meg teljesen hűvösen viselkedik velem...

Az első szabadedzést a fiúkkal közösen néztük a Lotus boxából. Kimi jól ment, végül 7. helyen zárt, és aminek még nagyon örültem az Sebastian 2. helye volt. Próbáltam gratulálni neki, de mikor meglátott mindig elkerült engem... A délutáni szabadedzés már nem volt valami fényes,  Kimi 15. lett, Sebastian is visszaesett a 10. helyre...Nem tudtam vele beszélni, de láttam rajta, hogy mérges az eredmény miatt..

A szombat délelőtti edzésen mindenki feszült volt, szorítottunk Kimiért, és én titkon Sebastianért is... Kimi 4. lett, Sebastian meg 2. Még hátra volt a délutáni, az utolsó szabadedzés ahol minden eldől. Sok szerencsét kívántam Kiminek, majd elfoglaltam Toni és Jesse között a helyemen, és felvettem a fülest, hogy mindent halljak.
Kimi szépen ment, és megszerezte az 5. helyet, de sajnos váltócsere miatt 5 rajthelyes büntetést kapott, ezért 10. helyről indul holnap. Sebastian pedig így az 5. helyről indul. 


A boxok között sétálgattam mikor megláttam Sebastiant. Egyből megőrültem, már indultam, hogy köszönök neki, mikor megláttam, hogy nincs egyedül, van vele csaj is... Mikor Sebastian észrevett haragot láttam a szemeiben, nem értettem, hogy most mi van, de mikor megcsókolta a lányt egyből megértettem...Azt hittem, hogy kedvel engem, és lesz valami köztünk, de úgy látszik, hogy csak áltattam magamat. Vetettem rájuk még egy pillantást, majd a srácokat ott hagyva visszamentem a szállodába. A másnapi futamig meg se jelentem, ami persze Kiminek szemet szúrt, írt is egy sms-t, de annyival lerendeztem, hogy majd később elmesélem, nem akarom, hogy most miattam ne tudjon koncentrálni...
Másnap nyúzottan keltem, karikásak voltak a szemeim, alig aludtam valamit. Megpróbáltam egy kis sminkkel eltüntetni, több kevesebb sikerrel. Felöltöztem, fogtam a táskámat majd indultam a pályára. Mikor odaértem már ment a készülődés, mindenki rohant, és készült a futamra. Megkerestem a Lotus boxát, majd bementem Kimi szobájába. Szerencsére ott volt, így nem kellett keresgélnem.
-Szia húgi -ölelt meg, majd leültem mellé. -Hogy vagy? Nem jöttél tegnap vacsorázni..
-Igen, tudom...Nem volt jó kedvem, de hagyjuk. Sok sikert a futamra, minden rendben lesz. -mosolyogtam rá
-Ügyes téma váltás, de most elnézem. Mindent megteszek, hogy jó helyen végezzek.
-Szurkolók neked. -mondtam, mire kinyílt az ajtó és Mark, Kimi edzője lépett be rajta
-Kimi, lassan menni..kellene. Oh, szia Lena. Jöjjek vissza később?
-Nem, nem kell. Már megyek is, csak ezért jöttem. Sok sikert Kimster -adtam neki egy puszit majd kimentem az ajtón. Egyenesen a büféhez mentem, megettem egy szendvicset, majd elfoglaltam a helyemet. Nemsokára csatlakozott hozzám Toni és Jesse is.
-Jó reggelt csajszi -ölelt meg Jesse majd leült mellém -Hova tűntél tegnap?
-Nem éreztem jól magam, ezért inkább pihentem.
-Értem. Nos ha legközelebb is rosszul vagy szólj nekem. -kacsintott rám, majd elkezdett beszélgetni Tonival.
A futam kezdetéig állandóan Sebastianon járt az eszem. Nem értettem. Egy hete még randira hívott, majdnem megcsókolt, most megy egy libát ölelget és smárol vele. Nem ezt vártam tőle, azt hittem, hogy ő más, de látom, hogy tévedtem...
Elkezdődött a futam. Kimi a 10. helyről indult, de végül az 5. helyen végzett, ami eléggé szép eredmény, büszke voltam a bátyámra. Sebastian ellenben teljesen visszaesett, a 11. helyen fejezte be a futamot. Mikor kiszállt a  kocsiból lehetett hallani, hogy szitkozódik, és mérges. Megsajnáltam, de azért azt se felejtettem el amit tett... Gyorsan gratuláltam Kiminek, majd hagytam, hogy menjen interjúzni, addig mi a boxban vártunk.
-Na végre végeztem, bocsi srácok -jött oda hozzánk Kimi
-Semmi baj Kimster -mosolyogtam rá
-Van egy jó hírem, ma bulizunk -közölte velünk a hírt Kimi
-Bulizunk? Hol? -kérdeztem
-Lesz egy kisebb buli ahol minden pilóta, és csapattagok lesznek ott. Szóval srácok, mehetünk készülődni, 9-kor kezdődik a buli.
-Remek..-húztam el a számat, majd eszembe jutott valami -Öhm, azt mondtad, hogy minden pilóta ott lesz?
-Igen. -válaszolt Kimi, mire már meg is volt az ötletem
-Nos akkor menjünk is srácok, nincs már sok idő addig. -néztem rájuk, majd elindultam a hotel felé, a fiúk meg követtek.


Elkezdtem készülődni. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, majd kerestem valami ruhát, ami megfelelt az elképzeléseimnek. Végül egy piros mini ruha mellett döntöttem, hozzá fekete magassarkúval. A hajamat csak megszárítottam, hagytam enyhén hullámosnak. Felkentem egy bulinak megfelelő sminket, majd mikor Kimiék kopogtak az ajtómon fogtam a táskámat és kiléptem a szobából.   

 

-Vááó. -mért végig Jesse mikor kiléptem az ajtón -Csini vagy.
-Te most komolyan ebben akarsz jönni? -kérdezte Kimi, mire megvontam a vállamat
-Persze. Na de menjünk, vagy itt fogunk ácsorogni? -néztem rájuk, majd elindultunk.
Mikor beléptünk az erre az alkalomra kialakított terembe láttuk, hogy már eléggé sokan itt vannak.
Leültünk egy üres boxhoz, majd Kimi és Toni elmentek piáért, addig Jesse-vel beszélgettem.
-Gyönyörű vagy Lena -ült közelebb Jesse
-Köszi, te is jól nézel ki -mosolyogtam rá
-Mond csak, kinek a kedvéért öltöztél ki így?
-Senkinek a kedvéért se. Csupán csak jól akarom magam érezni.
-Hát tudod, velem... -nem tudta befejezni, mert Kimiék visszaértek, és társaságot is hoztak. Egész pontosan Nico Rosberget és a barátnőjét,  és meglepetésemre megjelent Sebastian is a "barátnőjével".


-Srácok, bemutatom nektek a húgomat, Lena Raikönnent, Lena ők itt Nico Rosberg és a barátnője Vivian -mutatta be őket sorban Kimi -Nahát Kimi, nem is tudtam, hogy van húgod. -ült le mellénk Nico.
-Senki se tudta -mondta gúnyosan Sebastian, de inkább nem figyeltem rá
-Jesse, jössz táncolni? -néztem szőke barátomra aki vigyorogva állt fel
-Menjünk kislány -fogta meg a kezemet és a táncparkettre húzott
Végig összesimulva táncoltunk, talán az alkohol hatására is tettem ezt, nem tudom, de az biztos, hogy elértem vele amit akartam. Sebastian végig minket figyelt, és láttam rajta, hogy dühös, ha szemmel ölni lehetne...akkor Jesse már rég nem élne.
Tánc közben sokat ittunk, de nem mentünk vissza az asztalhoz, direkt nem akartam. Inkább a pultnál beszélgettünk.
-Pár napja még kerültél, ma meg már táncolsz velem, kit akarsz féltékennyé tenni?
-Senkit se. Ha nem tetszik akkor nem kell velem táncolnod -mentem volna el mikor visszahúzott.
-Nyugi, menjünk táncolni -rám kacsintott majd a táncparkettre vitt.
Most sokkal erotikusabban táncoltunk mint az előbb, simogatott, én is őt..Belecsókolt a nyakamba mire jóleső borzongás futott rajtam végig, amit biztosan ő is érzett. Maga felé fordított, mélyen a szemembe nézett majd...

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nem is értem,hogy hogy lehet,hogy nem kaptál még kommentet ide... Mondjuk napokkal ezelőtt olvastam én is a fennlévő fejezeteket,és vagy fél óra volt,mire újra megtaláltam,szóval lehet,hogy kéne egy kis PR munkát végezned és itt ott valahogy reklámozni a dolgot,ha komolyan gondolod.Nekem nagyon tetszik a történet eddig,ez egy kicsit más szemszög,mint amit máshol eddig olvastam,még nem volt olyan,hogy a tesót hozta össze valaki az egyik baráttal(vagy kettőve? :D ) Szóval én örülök,hogy elkezdted,csak folytasd is,és ne add fel!!! :D
    Üdv: Regina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Én is gondoltam már erre, terveztem egy facebook-os csoportot a sztorijaimnak, hátha így több emberhez eljut :)
      Köszi, jól esett amiket írtál :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés